Hírek

2008. március 28.

Improvizációk évszakokra – Fassang László új lemeze

A Die Kunst der Orgelimprovisation – Die vier Jahreszeiten (Az orgonán való rögtönzés művészete – A négy évszak) című lemezsorozatban nemrég látott napvilágot Fassang László új improvizációs CD-je az ORGANpromotion gondozásában.

A német cég nyolc lemezből álló sorozatának mindegyik darabján egy-egy neves orgonaművész improvizációi hallhatók, melyeket az évszakok és az elemek ihlettek. Fassang László albuma a sorozat ötödik darabja. A művész így foglalta össze a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonáján rögzített felvétellel kapcsolatos gondolatait:

„Számomra az improvizáció létjogosultsága abban rejlik, hogy általa olyan zene születik, melyet lekottázva nem lehetne létrehozni. Ez a meggyőződés vezérelt a zenei témák kiválasztásában és párosításában, miközben nem állt szándékomban egy konkrét zenei stílus és forma követése vagy elvetése. Izgalmas játék volt összeházasítani Strauss Tavaszi hangok című keringőjének motívumait a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdallal, a 13. században keletkezett Nyár-kánon (Sumer is icumen in) feldolgozásába becsempészni Gershwin Summertime-ját, vagy Vivaldi Őszének Adagiójával keretezni az Autumn Leaves jól ismert refrénjének variációit. És hogy nem előre meghatározott koncepció szerint dolgoztam, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tél megidézése kéttételesre sikeredett. A Csajkovszkij Karneváljából (Az évszakok, op. 37/b – Február) született örömzene és a Debussy Léptek a hóban (Préludes I„…Des pas sur la neige”) ihlette improvizáció úgy döntött, hogy megtartja a több ezer kilométeres távolságot.

Bár nem valószínű, hogy megéljük, mindenesetre engem roppantul érdekelne, miként szólalna meg a mi kis orgonánk, ha történetesen egy a Marsról érkezett idegen játszana rajta. A produkciót értékelő zenekritikusok azonnal megtalálnák a kapcsolódási pontot, és elneveznék a négy tételt: Föld, Levegő, Tűz, Víz (mit sem törődve azzal, hogy szegény földönkívüliek aligha találkoztak ezekkel az elemekkel).

A Geh’ aus mein Herz dallamának feldolgozása egyfajta közös feladványként a sorozat összes lemezén szerepel. Remélem, hogy a német közönség körében legalább annyira ismert ez az ének, mint a magyarok számára a Tavaszi szél vizet áraszt, hiszen itt csak különálló motívumok szólalnak meg a teljes dal bemutatása nélkül.

Abban a reményben bocsátom útjára a lemezen hallható darabokat, hogy valami lényegeset és igazat mesélnek el az orgonáról, az improvizációról és rólam. Talán nem mindig viselkednek az illemszabályoknak megfelelően – vasalt ing és nyakkendő helyett esetleg csak pulóvert viselnek, és a hajszálak sincsenek mindig centiméterre pontosan fésülve. De ennek ellenére (vagy éppen ezért) talán hordoznak annyi mondanivalót, hogy egynél többször is érdemes legyen őket meghallgatni.”

A CD részletes programja:

Vier Jahreszeiten (Négy évszak)
1. Frühling (Tavasz)
Strauß: Frühlingsstimmen (Tavaszi hangok) / Tavaszi szél
2. Sommer (Nyár)
Fornsete: Sommerkanon (Nyár-kánon) / Gershwin: Summertime (Nyáridő)
3. Ősz (Herbst)
Vivaldi: Herbst (Ősz – A négy évszakból) / Autumn Leaves (Őszi levelek)
4. Winter (Tél)
Tschaikowsky: Februar
5. Winter (Tél)
Debussy: Des pas sur la neige (Léptek a hóban)

Vier Elemente (Négy elem)
6. Erde (Föld)
7. Luft (Levegő)
8. Feuer (Tűz)
9. Wasser (Víz)

10. Geh aus, mein Herz, und suche Freud (Menj, szívem, és keresd az örömöt)

A lemez kapható a Művészetek Palotája Hangfürt Zeneműboltjában (www.mupa.hu/hangfurtcdbolt.jsp), továbbá megrendelhető a kiadónál telefonon (+49 0 7482 91 39 30), faxon (+49 0 7482 91 39 29), illetve e-mailen: info@ORGANpromotion.org . Ára: 9.80 €, rendelési száma 4005. A teljes sorozat ára 59,80 €, rendelési száma 4009.

További információk: http://www.orgelmeisterkurse.de , CD–DVD menüpont.



2008. március 18.

A Fassang-Dongó duó a Tavaszi Fesztiválon

A nemzetközi hírű Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében ismét közös koncertet ad Fassang László és Szokolay Dongó Balázs 2008. március 27-én este 8 órától a Budapesti Egyetemi Templomban (V. ker., Papnövelde u. 5-7.).

Fassang László orgonaművész és Szokolay Dongó Balázs népzenész közös muzsikálásában két ember egymásra találása jelenti a kiindulási pontot - hiszen a stílusok igazi találkozása nem jöhet létre a személyiségek találkozása nélkül. Dongó népzenét, valamint népzenei ihletésű improvizatív muzsikát játszik dudán, furulyán és szaxofonon. Saját kompozíciói a kárpát-medencei folklór mély ismeretére épülnek. Tíz évvel ezelőtt egy karácsonyi koncerten volt először alkalma kipróbálni, miként szól a duda az orgonával együtt, s hosszú keresgélés után Fassang Lászlóban találta meg azt a művészt, akivel a duda-orgona duót meg tudta valósítani. A két muzsikus a közös pontokat keresi, ezért engedik közel egymáshoz ezeket a nagyon különbözőnek tartott zenei világokat.

Az est külön érdekessége, hogy a két zenész egy-egy saját szerzeménye is elhangzik. A Legénybúcsú című kompozíciót Fassang 2004-ben, párizsi tanulmányainak utolsó évében írta, nem véletlen hát, hogy a művet mélyen áthatja a honvágy. Dongó számára ez ugyanakkor egy népzenei ihletésű témát jelent, amelyet úgy játszik el, mintha népdal lenne. Erdélyies című darabjában Dongó erdélyi ritmusokat és dallamokat dolgozott fel. Fassangnak a mű különleges ritmikája tetszett meg, melynek elsajátítása igazi kihívás egy klasszikus zenész számára.

A hangverseny részletes programja:
Bach: a-moll prelúdium és fúga, BWV 543
Ballo hongaro Giovanni Picchi nyomán
Moldvai övestánc
Bach: G-dúr fúga (Gigue), BWV 577
Gyimesi nóta, Hejsza
Moldvai pásztor
Antonio de Cabezón: Differencias sobre la Gallarda Milanesa
Variációk egy régi magyar táncdallamra
Fassang: Legénybúcsú
Szokolay:
- Erdélyies
- Dudadallamok Bartók 15 magyar parasztdal nyomán

Jegyek 2000 Ft-os áron vásárolhatók az alábbi honlapon:
http://www.ticketportal.hu/predstavenie_javisko_view.asp?IDPred=1750001 Amennyiben az interneten nem talál már helyet, hívja a Közönségszolgálatot (486-3311), vagy írjon a jegy@fesztivalvaros.hu e-mail címre.

A Fassang-Dongó duót az Orpheia képviseli.

A Fassang-Dongó duó honlapja: http://www.orpheia.hu/muveszek/fassang_dongo
A Budapesti Tavaszi Fesztivál honlapja: www.festivalcity.hu

*

Ugyanez a koncertprogram a Szentendrei Tavaszi Napok keretében is elhangzik 2008. március 29-én este fél 8-tól a város Szent Péter és Pál templomában (2000 Szentendre, Péter-Pál u.).

Jegyek 1500 Ft-os áron válthatók a szentendrei Tourinform irodában (Dumtsa Jenő u. 22. Tel.: 26/317-965, 317-966. E-mail: szentendre@tourinform.hu), a Pest Megyei Könyvtár portáján (Pátriárka u. 7. Tel.: 26/310-222), valamint az előadások előtt egy órával a helyszínen.

A Szentendrei Tavaszi Napok programja: http://www.szentendreprogram.hu/szukk/article.html?cikkid=1065

Forrás: www.festivalcity.hu



2008. február 25.

Fassang László az Alexandra Könyvesházban

Fassang László a Nyugati téri Alexandra Könyvesház Pódiumának vendége lesz 2008. március 18-án este 7 órától.

Az Orgonavirtuóz a Notre Dame-ból és a Művészetek Palotájából címet viselő est keretében Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója beszélget az orgonaművésszel az áruház legfelső szintjén található Panoráma Teremben.

A belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Az Alexandra Könyvesház honlapja: http://www.alexandrakonyveshaz.hu




|< <<  1 / 14  >> >|